mese 1.

Nem is tudom, hol kezdjem… haladjak szépen sorrendben, vagy csapjak a lovak közé?

Azt hiszem, legjobb lesz, ha abból indulok ki, amit Bea mondott nekem nem sokkal az utazás előtt.

(’… és hidd el, ha majd ott leszel, azt fogod érezni, hogy ez még annál is sokkal-sokkal jobb, mint amire számítottál…!’)

És tényleg.

Valami leírhatatlan ez az egész-azt hiszem, aki nem éli át, soha nem is fogja tudni, miről beszélek. Közben meg azt kívánom, bárcsak mindenki részese lehetne annak, ami itt és most elkezdődött…

Hihetetlen, hogy mosolyogva kelek, mosolyogva fekszem, egyébként meg egész nap csak nevetek-kivéve, mikor éppen ezt a fantasztikus kaját tömöm magamba, amit minden nap elém tesznek :)

…

Az úton minden gördülékenyen ment, nyugodt szívvel ébredtem az után a pár órácska (félig-) alvás után, negyven fokos melegben.

El sem hiszem, hogy csak 3 kg plusszom volt :)

Megerkeztem :)

A bőröndöm már ott várt rám, mire végigcaplattam a reptéren, a vonat is jött húsz percen belül, így valamivel öt előtt meg is érkeztem az IPC-be. (International People’s College, ez lesz az otthonom karácsonyig.)

Dübörgő zene és örömujjongás szűrödött ki a hallból-mint kiderült, vérre menő röplabda-meccs közepébe csöppentem.

Azon nyomban a segítségemre siettek, először Juan Carlos, majd Rolando (tanarak), teával kínáltak, átadták a welcome-pakkot, nomeg a szobám kulcsát (23-mas)

És onnantól kezdve csak sodródok.

Mindenki nyitott, kedves, segítőkész, telis-tele energiával meg jókedvvel. Szinte az első perctől fogva otthon érzem magam, és ez valami hihetetlen…

A névmemorizálós játékokról lemaradtam ugyan, de lassacskán sikerül nevet társítanom minden egyes archoz.

(A paletta egyébként pontosan olyan színes, mint ahogy azt vártam: Szenegáltól Vietnámig, Lengyelországtól Izlandig, Pakisztánon keresztül fellelhető mindenféle náció. Összesen hatan vagyunk magyarok, amire nem is számítottam.)

Kicsit berendezkedtem, és már jött is a vacsi. Előtte Juan Carlos bemutatott a tömegnek, a séf bácsi pedig (Ayman) felsorolta az aktuális menüt. Mit mondjak, tényleg isteni a koszt!

Nyolctól coffee mix volt a program. Ez nagyjából annyit tesz, hogy kijelölnek hét embert, akik vendégül látnak néhány másikat a saját szobájukban, teával, sütivel (sörrel) készülnek-a többi a ’vendégeken’ múlik. Tíz körül lementünk a pincébe, ahol óriási parti kerekedett…

No comment, az utolsók között hagytam el a táncteret… asszem sikerült feloldódnom igen rövid idő alatt-másnap reggel már mindenki tudta a nevemet :))))

Borzasztó sokat nevettünk, mindenki előkapta a saját nemzeti italát, és ment a körbekóstolás.

(Az unikum is hasonló sorsra jutott, mondanom sem kell J)

Martával (Cseho.) fél négyig beszélgettünk, aztán bedőltem az ágyba. Ahhoz képest, hogy mennyire fáradt voltam/vagyok, nem tudtam fél tíznél tovább aludni. Gyönyörű idő volt tegnap, hét ágra sütött a nap! Be is mentünk a városba, nézelődni egy kicsit, nomeg beszereztem egy dán számot is (+4541651386)

(Majd pedig kihalt a fotoapparat.)

Az estét lájtosra terveztem, de megint sikerült meginni pár sört kint. Én nem tudom, mikor röhögtem utoljára könnyesre magam, de múlt éjjel így történt.

Félelmetes, mennyi idióta ember vesz körül! Tényleg nem gondoltam volna, hogy rögtön ilyen jókat fogunk bulizni, beszélgetni, etc. Már első nap kifejlesztettünk szállóigéket meg olyan poénokat, amit naponta ötször elsüt mindenki, mégis ugyanúgy röhögünk rajta J

Ja, majd’ elfelejtettem, hogy kora este kétórás afrikai tánc-oktatásban volt részünk, valami iszonyat vicces ghánai oktatókkal! (Fel is lehet iratkozni African drum & dance-kurzusra, de én még mindig olyan hihetetlenül kétballábas vagyok, hogy ezek után inkább csak benézek párszor. Egyébként csurom vizesre táncoltuk magunkat (ismét).

Ma (vasárnap) a brunch után-merthogy hétvégente nincs reggeli, hanem összevonják az ebéddel, tíz és dél között-fergeteges volt, helyben sütött kenyér és palacsinta, meg minden, amit akarsz és beléd fér-megrendezték nekünk a helyi olimpiát, persze kicsiben, és nem volt túl megeröltető, inkább vicces.

A végén Juan Carlos kihirdette a győztest-természetesen itt mindenki nyer-ez is annyira tetszik, hogy miden erejükkel azon dolgoznak, hogy megtanulj toleráns lenni, és nincs olyan, hogy ne éreznéd, hogy mindenki egyenlő.

Vacsi után megnéztünk egy oktatófilmet a mosogatás/takarítás művészetéről, utána lepihentem egy órára, mert már a fejemet sem bírtam a helyén tartani.

De hamar visszamentem szocializálódni, mert hiányzik, ha nincsenek körülöttem sokan. (Talán ez idővel változni fog, de egyelőre nem hagynék ki egyetlen alkalmat sem, mikor emberek között lehetek, mert annyira jó!)

Hihetetlen érzés, mintha itt élnék ezer éve. Mintha ismerném őket rég, holott sokakról szinte semmit nem tudok.

Minden olyan leírhatatlanul ösztönös és természetes, és már most úgy érzem, hogy itt sosem lehetek egyedül.

Két nap alatt annyi emberrel találkoztam és beszéltem, hogy ma azon kaptam magam, hogy máris angolul gondolkodom. (És rettenetesen élvezem J)

Amint megoldom a net-parámat, felteszek csomó képet, de egyelőre a sajátomat nem tudom használni.

(Amúgy létrehoztak egy szervert, ahova mindenki feltöltheti a képeket, videókat, stb. Elképzelhetetlen mennyiség fog összegyűlni, azt hiszem. Remekül működik ez is.)

És most jött el a pillanat, hogy elpakoljam magam holnapra. Hétkor kelés. Nyamm.