21. század...

Avagy: milyen hasznos is tud lenni az internet.

(Tipikus párbeszéd buliban:)

fiú: 'Van dán számod?'
lány: 'Aham.'
f: 'Megadod?'
l: 'Öhm, nem tudom fejből, egyébként is fent van a telefonom. És az esetek többségében le vagyok merülve...'

(rövid szünet)

l: 'Rajta vagy a facebook-on?'
f: 'Rajta. Mi a neved?'
l: 'Várjál, leírom...'
f: 'Én is az enyémet'.
l: 'Remek.'
f:' kúl.'

(És akkor, jobb esetben, pár óra múlva megjelenik a 'friend request', s onnantól nincs megállás, fény derül korra, nemre, szexuális irányultságra, közös ismerősökre, régi és új képekre, kedvenc filmre. Megerősítést nyer mindaz, amire reggel már nem emlékszel.)

Szóval csak azon tűnődtem, mennyire hipp-hopp meg lehet találni bárkit, akit akarsz, ha nagyon akarod.
Ilyesmik foglalkoztatnak ezen a csendes, szombati napon.

feladvány (Scherlock nyomoz.)

Adott három laptop, melyeknek lába kél a common roomból.
(Ok, persze, nem kell otthagyni, már nagyon sokszor elmondták-mi mégis túl nagy biztonságban érezzük magunkat itt, és hát bezony, előfordul, hogy ki-ki magára hagyja a dolgait...)
Bennem az ütő állt volna meg, ha nem találom a helyén... sokkolt is rendesen mindenkit.
A sztori azonban itt még nem ért véget.
Ugyanis két órával később szemfüles és odaadó tanáraink megtalálták mindhármat, a party roomban, a kanapé alatt... egy nagy, fekete kukászsákban.

A kérdésem a következő:

- Poén akart lenni? Mert viccnek is nagyon rossz.

- Hogy a tanarak rejtették volna el, hogy okuljunk belőle: ezt kizártnak tartom. Még, ha így is lenne, akkor sem hagyták volna a tulajdonosokat szenvedni órákig...

- Kintről surrant volna be valaki? Amennyiben így volt, miért nem lécelt le azonnal, s hogy lehetett ideje arra, hogy elrejtse a cuccokat, ahelyett, hogy elfut??

- Marad az a verzió, hogy közöttünk él a szarka. Vagy nem szarka, csak vicces akart lenni, vagy éppen gonosz.

Minden esetre én belegondolni sem merek, hogy valaki, bárki közülünk képes lenne ellopni mások cuccait.

Vagy nagyon naiv lennék?

Hm.

csendélet

A szobám olyan, akár egy verem.
Komolyan mondom, egy barlangban melegebb lenne, mint itt...

Takarítani sem ártana már.

A szomszédaimat még mindig nem szeretem, de asszem mások se nagyon.

A folyosón Kristina száguldozik fel s alá, ahogyan minden éjjel, pörög meg hahotázik, de ez valahogy sosem zavar. Kicsit olyan, mintha a húgom lenne.
Vagy inkább a kislányom.
(Ma derült ki, hogy felvették az egyetemre. Gyújtottunk is neki csillagszórót.)

Egy lusta tehén vagyok, és már megint éhes.

A körmeim sötétlilák, a zoknim narancssárga, a karkötőm meg türkizkék és hatalmas. Lőttek a harmóniának, ami a mai öltözékemet illeti.

Portugáliával próbálom felvenni a kapcsolatot, de az msn minden második kísérletemet meghiúsítja.

Beatles dalokat hallgatok közben, mert rájöttem, mennyire jó is az.

Juan másodszor is elküldte a power pointos levelét, és másodszorra sem sikerült neki beleszerkeszteni a háttérzenét :)

Meg még arra is rájöttem, hogy bizonyos csatákat egyedül kell megvívnom.

Jó lenne már egy igazán nagyot aludni....
(Lefagynak a lábaim.)

sírós-nevetős-felemás.

Gyönyörű idő van, hét ágra süt a nap-októberben, Dániában.
Nemsokára megérkeznek az új diákok, egészen pontosan nyolc darab.
Szabad a délután, lazsálunk.
Szeretek mosogatni.
Búcsúzni viszont nem, senki sem. Mindenkire rászállt az a nyomasztó hangulat, ami ilyenkor szokott. Mikor érzed valaminek a végét.
Hiro és Aman már tegnap leléptek, Mayuko hajnalban, Aya meg csak állt reggel a common room közepén, és meg se tudott szólalni. Nagy nehezen kipréselt magából egy köszönömöt, aztán elcsuklott a hangja.
Aztán az utolsó contact group meeting, Juannal és Pierrel.
Átadtuk a búcsúajándékot, s jött az a pár mondat, ami nem kellett volna, én meg küzdöttem, de bepárásodtak a szemeim, holott még előttünk áll másfél hét...
Próbálok nem szomorkodni, hanem értékelni azt a sok mindent, amit kaptam, tanultam.
És kihasználni a maradék tíz hét minden percét.

szemelvények

- A performance nighton túlvagyunk, jól sikerült. Én remekül éreztem magam, nagyon sokat nevettem-leginkább a saját előadásunkon :) Az éneklés meg egyébként is mindig örömforrás. Lámpalázaskodásra pedig esélyem nem volt, annyira nem láttam semmit (senkit) a vakító reflektorfénytől.

- Meg is lett ünnepelve szépen, inkább nem kommentálom, legyen elég annyi, hogy elhagytam valahol a cipőmet, s most találtam meg a party room különböző pontjain...

- Ennek folyományaképp lemaradtam a reggeliről, ahogy illik.

- Amúgy meg ezentúl csak férfiingben-nyakkendőben járok, borzasztó jól éreztem magam benne. Le sem vettem egész éjjel, kicsit úgy néztem ki, mint egy vérbeli leszbi... de sikert arattam. ;)

- Délelőtt bemutattuk a túlélőtábor eseményeit, rengeteg kép készült tényleg. Majd válogatok, vagy az is lehet, hogy felteszem azt a slideshow-t, amit a többieknek mutogattunk. Pássz.

- Haddne mondjam, hogy a hátizsákom ott áll (fekszik) a sarokban, érintetlenül-szombat este óta... (Tiszta ruhám egy darab se.) A friss ágyneműhuzat is elvan magában, szépen összehajtogatva.

- Négyen itthagynak ma minket, rettentően utálok búcsúzkodni. Mindig olyan nehéz... meg most kicsit mi is érezzük, hogy eltelt nyolc hét, s nemsokára felezünk... és milyen lesz majd elbúcsúzni...

nem gondolunk még erre.
nem
nem
nem.

- Ami még sokkal rosszabb, hogy Juan is itthagy tíz nap múlva.
Elképzelni sem tudom az IPC-t nélküle, belegondolni is utálok. (Minden esetre novemberben útba ejtem Mexikót, ha minden a terv szerint halad :))

- Így hát új contact group tícsörünk is lesz, Pierre személyében. Nem tudok róla sokat.

- Meg hétfőtől új órarend; szupis lesz, hétfőn és pénteken csak kettőtől van órám :)
(Írhatom a szakdogámat cserébe, hurrá.) Juannal meg Roddal nem lesz már órám.

- A dán csoportot kettéosztották, én a haladóban vagyok hálisten.

- Új diákok is jönnek, de majdnem az összes csitri. (Így hívjuk a tinédzsereket.) Ez persze nem feltétlenül rossz, majd meglátjuk.

- Mindent összevetve: új fejezet nyílik megint, új arcok, új tárgyak, új-új-új. És ez jó.
Így ez most egy átmeneti hét; tárgyfelvétel, újoncok fogadása, prezentációk, összefoglalók, beszélgetések, stb. Kicsit lazítunk, aztán lecsó.

És hamarosan látogatóim özöne lepi el az épületet :))
Már készítem a programtervet, lesz nemulass!
(Ja, s pénteken Koppenhága-Christiania megint...)

jessz

(elnézést kérek a vázlatpontok miatt, de ma valahogy nehézségbe ütközik összefüggően fogalmaznom.)

Zajlik

Változatlanul. Tegnap éjjel fél kettőkor, mikor már úgy éreztem, semmire nem vagyok képes, jobbnak láttam áttenni a prezentáció-projektet másnap reggelre. Így is lett. Hatkor keltem, majd hét és nyolc között villámgyorsan megkomponáltam a kiselőadást, ami végül nagyon jól sikerült-pedig én ritkán mondok ilyet. Utána oda is jöttek páran, hogy dejóvolt, én meg örültem.
Dán órán megtanultunk számolni, méghozzá bingo segítségével. Ötletes : )
Igazi felfrissülés egyébként a napot drámával kezdeni, s végül jógával zárni.
Este elbúcsúztattuk Ketsukot, aki csak tapasztalatszerzés céljából látogatott ide, erre a kurta kis időre. Mégis olyan gyomorbangombócos érzés volt… el sem tudom képzelni, mi lesz később, ha szétszéledünk… egyelőre nem is szeretném.
Ismét spontán parti kerekedett, de ezúttal úgy döntöttem, inkább lefekszem időben. (=Fél egy.)
Ha szerda, akkor Wednesday feature-múlt héten ugye minden az ételekről szólt, ma pedig a családról. Két és fél órán keresztül meséltünk, mutogattuk a képeket. (…amikor én még kövér kisgyerek voltam, hippi apuka, büszke nagynéni, szülinapi torta, nyár, képek nagymamákról, és kutyánk is volt, igen ám…!)
Csokis süti, tea mellett, zokniban, kanapén elnyúlva, mécses fényénél.
Ebéd.
Megfogadtam, és írásba is adom, hogy holnaptól igyekszem visszafogni magam…
De egészen tanácstalan vagyok a megvalósítás terén, mikor olyan étkeket tesznek az asztalra, mint az a mennyei lazac, krumpli fűszervajjal, saláta… és van, hogy sütit is kapunk-annak meg aztán végképp nem tudok ellenállni. Ez van.
Később Julival beszabadultunk az IPC turkálójába : ) beszereztem két tornázós pólót-mert azt persze egyet sem hoztam-egy pink harisnyanadrágot, valamint egy narancssárga bokamelegítőt. Grét. (Minden egyes darab öt koronába került, vagyis durván négyszer százötven forintot hagytam ott.)
Délután csak pihentünk, akiben pedig maradt még valami energia, ádáz küzdelembe kezdett az ideiglenesen nálunk vendégeskedő önkéntes-csapattal. (röplabda, ping-pong, csocsó, floorball.)
Este nyolckor még beültem a World debate forumra, ahol két hete a grúz helyzetet elemezzük, de akkora káosz uralkodott, hogy igazából nem tudtam átérezni a súlyosságát. (Lakik itt ugyanis két grúz férfiú, akik átvették az irányítást, a többieknek meg ez nem tetszett, és húsz perc elteltével már kb. mindenki mondta a magáét. Szórakoztató volt.)
A net-rejtély megoldódni látszik, mint kiderült, csak be kellene szereznem valahonnan egy Vista telepítőt. Drukkdrukk.
Végül estére eltűnt mindenki (értsd: mindenki), szerintem alszanak. Üres az egész ház. Én is bevackoltam már a frissen húzott ágyneműmbe, Quimbyt hallgatok, és várom a reggelt, hátha kivételesen nem fog egész nap esni megint.
Kicsit gyorsabban telik mostmár az idő, szóljon már neki valaki, hogy ne tegye!
Érdekes, hogy nagyjából mindenki ugyanazokon a fázisokon megy át, és jó, hogy ezt meg tudjuk osztani egymással. (Végre itt vagyok! Fantasztikus! ... Sok-sok újdonság, energia, bulik, emberek. … Sodródunk. … Aztán az a pont, mikor meg kell állni egy kicsit, és helyre tenni mindent, vagy legalábbis bemérni, hol a helye. Nem mindig sikerül, és akkor egy pillanatra elfáradunk, aztán minden megy tovább. … És már azt érezzük szokatlannak, ha nincs percre pontosan beosztva az egész napunk. … Aztán jön a tékitízi, hogy magadért vagy itt, ha csalódsz is valakiben, meg nem érted, mit miért. Nem kell mindent megfejteni, legalábbis nem most.)
Nem hát.
Csak itt kell lenni, most, minden érzékszervünkkel, nyitott szemmel-füllel-lélekkel.
A többi meg jön magától.

Jubilálok

Eltelt egy hét, de nekem olyan érzésem van, mintha hónapok óta itt élnék. Minden olyan természetes és gördülékeny. Időm mondjuk nincs sok, de nem is igazán hiányzik; ha éppen nincs órám, akkor is megyek-jövök, várost nézek, ismerkedek, meg leginkább szarrá ázom.

Tíz percenként változik az időjárás.

Igazából ez sem zavar : )

1. Nem nagyon járok ki;
2. Elázni jó!

Van, hogy csak ülök kint a padon, a hatalmas fa árnyékában, és nézem, ahogy csepereg. (Zuhog. Ömlik.)

De tényleg, eddig akárhányszor kitettem a lábam, minimum háromszor eláztam

(Ma vettem is egy ernyőt okosan.)

Lényeg a lényeg, még mindig nagyon szeretek itt lenni. A reggelek borzasztóan fájnak, de délutánra egészen magamhoz tudok térni (általában.)

Fárasztó hetem volt, főleg a kedd, mikor reggel fél kilenctől este fél tízig órákon ültem.

Vagy nem ültem.

Mert van nekem fergeteges dráma-órám, meg relaxálós body, mind and spirit is…

Szépen sorban a tárgyaim:

A dráma őrületes, hihetetlen ötletes játékokkal melegítünk be, aztán improvizálunk, oldódunk, kibontakozunk... alkotunk.

És igen-igen, volt már három dánom is! Nem tűnik nehéznek, csak a kiejtéssel kellene megbarátkoznom-változatlanul, de az itteni dialektus határozottan tisztább, mint a jütlandi.

(Sovány vigasz.)

A tanár néni borzasztó kedves és türelmes, szeretjük.

Asian life: ez is nagyon érdekes már most, rengeteg újat fogok tanulni. Kedden prezentálok, arra is fel kellene készülnöm a hétvégén.

Body, mind and spirit: erre nagy szükségem van; jógázós-mocorgós óra, ma isteni volt! Kimentünk relaxálni az udvarra, s nekem sikerült olyannyira ellazulnom, hogy elaludtam. Arra ébredtem, hogy Rolando próbál minket visszahozni… a csoport fele elszenderedett egyébként.

Napsütés, enyhe kis szellő, bogárzümmögés… miközben húsz ember békésen relaxál a fűben, hmmm.

Este kórus, igaz, csak félgőzzel, mert kicsit megfáztam, de ennek ellenére azt is élveztem. Nem is értem, hogyan szorult ezekbe az emberekbe ennyi energia és jókedv!!

És olyan gyönyörű dalokat tanultunk! A performance night-on a dráma-csoport és a kórus is előad majd valamit, kiváncsi leszek magunkra : ) (Szerepel az összes kreatív banda, de azoknak nem vagyok oszlopos tagja sajna.)

Így néz ki tehát egy átlagos keddi napom.

Szerdán az egész nap az ételekről szólt (szerdánként ugyanis nincsenek szokványos órák, hanem mindig valamilyen topik körül forog a program.)

Különféle nemzetek fiai-lányai bemutatták kedvenc ételeiket, volt színházasdi, filmrészletek (Top gun, M. Python…) Kristof (igazgató) előadást tartott, és vacsira indiai kaját szervíroztak, földön ülve, kézzel ettünk : ) Rettenetesen élveztem, és isteni finomra sikeredett tényleg.

Este még beültem a world debate forumra is, ahol hétről hétre más-más aktuális témát feszegetünk. Nem vicces sajnos, de ilyen is kell, sőt… Majd mesélek bővebben. Én csinálom a plakátot szerdára.

Estére valahogy mindenki úgy érezte, hogy itt az ideje kicsit megint kirúgni a hámból, elvégre nem buliztunk már három napja, vagy mi : ) Lementünk páran a student kitchenbe, és szép lassacskán becsatlakozott még húsz ember, így a végére tele lett, mindenki táncolt, az udvaron, a konyhában, mindenhol… Eszméletlen volt (meg én is az voltam reggel, pedig már egykor aludtam.)

Tegnap ismét dán (minden nap, kivéve szerdán) Asian life & thought, dráma, és Intercultural behaviour.

Jaj nagyon jó volt!

Eléggé a témámba vág (diszkrimináció), érdekes, a tanárunk pedig ennivaló. (Túlságosan is ;)

Itt is kaptunk olvasnivalót, szóval lesz dolgom bőven. (Nem baj : )

Egyébként a tegnap duplán vicces volt, mert a csütörtök eleve takarítós nap, plusz a mi contact groupunk volt a soros a konyhában, így négyszer takarítottam, mindazok után, hogy szerda éjjel kieresztettük a gőzt…

Ma remek napom volt, csak három (6) óra, abból egy dán és egy jóga, a harmadik pedig Latin-American culture.

Kár, hogy nem tudom átadni… Juan Carlos vetített a képeiből, és közben mesélt, és mesélt, és mesélt… hogy milyen bejárni Latin-Amerikát, motorral, hegyeken és völgyeken és kultúrákon át, sorsokon át… azok a csodálatos képek, meg minden, ami mögöttük van: megszólítottak, beszéltek hozzám, a kisgyerekek és öregnénik fekete szemei, a pampák, a hegyek, az arcok. Minden. Majd pedig csak képek és zene, és tolmácsolta nekünk, miről szól a dal, mi meg csak néztünk, én meg lúdbőrös lettem, és újra elkezdett bennem kavarogni sok minden.

Nagyon sok minden.

Amióta itt vagyok, úgy érzem, kicsit tágabbra nyíltak a szemeim-vagy most nyíltak csak ki igazán-az is lehet.

De ez egy másik mese.

Most megyek és posztolok, aztán buliiiiiiiii!!