2008. december 16., kedd

és akkor

két és fél óra múlva kelek (vagyis indulok...)
remélhetőleg a járatot nem törlik, és a harmincnyolc kilós cuccot is el tudom vinni valahogy hazáig.
A mai nap rémes volt...
Egész nap pakolászás és takarítás, meg stressz, páran hazamentek, mindenki vörösre bőgte a szemeit, nem volt jó...
Még egy darabig élni fog a blog, sok mindent szeretnék megörökíteni itt, amire nem volt időm.
És akkor, ha minden jól megy, ma délután otthon...
Mintha tegnap lett volna, ugyanakkor millió történés, a film csak pörög a szemem előtt.
Ültem kint a padon, és megint nyár volt, a 'welcome' tábla megelevenedett előttem, ami anno ott virított a fa törzsén, egy pillanatra a Nap is kisütött, és ott voltunk mindannyian, nyári estéken, kint a padon, felhőtlenül...
Most meg csak simán hálás vagyok ezért az egészért, azért a rengeteg odaadásért és munkáért, és még most sem hiszem el teljesen, hogy ilyen is van, hogy ennyi különleges és tiszteletre méltó ember egy helyen, akik csak értünk dolgoznak, holott lehetnének bárhol máshol is, de valamiért mégis itt ragadtak, és tanítanak, összekovácsolnak bennünket egy életre.
Este átmentünk Cha-hoz hárman elköszönni, pizsamában nyitott ajtót, s közölte, hogy tudja, mikor indulunk, s ő bizony fel fog kelni, hogy elbúcsúzzon.
Pierre szintén.
Ennél több nem is kell.
Most pedig bepakolom az utolsó morzsákat is a bőröndömbe, aztán lenézek a common roomba, és jól megölelgetek mindenkit.

2008. december 15., hétfő

holnap

életem legtartalmasabb és legemlékezetesebb négy hónapja véget ér.
Szerencsére még nem tudom felfogni, így teljesen jól viseltem a mai búcsúvacsit és az azt követő estét.
Marta és Siavash már délután lelépnek, na asszem az lesz a nehéz.
De ennek is el kell jönnie, tudom nagyon jól.
Mindenféle vegyes érzések tombolnak belül. Nehéz elszakadni, borzasztóan, ugyanakkor boldog vagyok, hogy részese lehettem ennek, ami itt van.
Sokszor próbálom elképzelni, hogy otthon vagyok.
Egyszerre ijesztő és csudaszép.
Ijesztő azért, mert vissza kell térnem a hétköznapokba, egyetem és felelősség, való világ...
Várom, mert vártok rám, és ez olyan nagyon jó érzés.
Mondanom sem kell, hogy nem kezdtem el pakolni, pedig szerettem volna...
majd holnap. (Ma...)

2008. december 12., péntek

paff

Semmire nincs időm, pontosabban SEMMIRE nincs időm...
Ma reggeltől estig próbáltunk holnapra (performance night, Hamlet).
Mindeközben az orrom előtt kapta el az epilepsziás roham Anderst, azóta is sokkos állapotban vagyok, meg az ujjamat is megsértettem, egyébként meg telihold van, és nagyon pocsék a napom úgy amúgy is.
Annyi mindent szeretnék még csinálni, és annyira esélytelen...
Közben meg elviselhetetlen ez a félig itt-félig otthon állapot, vagy maradnék még egy évig, vagy mennék haza, de már holnap.
Azért majd még írok.

2008. december 6., szombat

a változatosság kedvéért

Ma este ismét eltűnt kettő darab laptop, ezúttal a könytárban hagyták őket őrízetlenül.
A morbid az egészben az, hogy az egyiknek már másodjára kélt lába.
(Okos ember más kárán tanul, hülye a sajátján, a reménytelen meg még abból sem?)
Ezúttal összecsődültünk a common roomban, majd végigpásztáztunk mindent. A tanárok meg a szobáinkat.
Persze nyoma sincs egyiknek sem, és én már nem is hiszem, hogy valaha fény derül az igazságra.
Minden esetre ez több, mint szomorú, és több, mint biztos, hogy köztünk él a tettes.
Nem kicsit nyomja rá ez a bélyegét az utolsó napokra.
Szégyen.

és persze: boldog Mikulást mindenkinek!

21. század...

Avagy: milyen hasznos is tud lenni az internet.

(Tipikus párbeszéd buliban:)

fiú: 'Van dán számod?'
lány: 'Aham.'
f: 'Megadod?'
l: 'Öhm, nem tudom fejből, egyébként is fent van a telefonom. És az esetek többségében le vagyok merülve...'

(rövid szünet)

l: 'Rajta vagy a facebook-on?'
f: 'Rajta. Mi a neved?'
l: 'Várjál, leírom...'
f: 'Én is az enyémet'.
l: 'Remek.'
f:' kúl.'

(És akkor, jobb esetben, pár óra múlva megjelenik a 'friend request', s onnantól nincs megállás, fény derül korra, nemre, szexuális irányultságra, közös ismerősökre, régi és új képekre, kedvenc filmre. Megerősítést nyer mindaz, amire reggel már nem emlékszel.)

Szóval csak azon tűnődtem, mennyire hipp-hopp meg lehet találni bárkit, akit akarsz, ha nagyon akarod.
Ilyesmik foglalkoztatnak ezen a csendes, szombati napon.

2008. december 2., kedd

december

Két hét múlva már össze leszek csomagolva.
Aztamindenit.
Még mindig rengeteg a dolgom, sőt...
De a képeket nem felejtem el, mindent be fogok pótolni, amit beígértem, még időben.
Ez az utolsó teljes hét. Jövő héten már csak két nap lesz tanítás, utána kreatív napok meg performance night megint, és vége...
És nemrég csekkoltam meg, hogy UTOLSÓ NAP a mi csoportunk mosogat :D Nem hittem el, de tényleg!
A heti két prezentáció mellett mostmár az otthoni dolgokba is bele kell húznom, szakdoga ezerrel, meg a házi, amit péntekig kell(ene) visszaküldenem, hogy elfogadják a gyakorlatomat...
Muszáj erre is koncentrálnom. Így talán könnyebb lesz visszarázódni a hétköznapokba, hogy mihamarabb szembenézek vele.
Minden napot élvezünk és szeretünk, változatlanul, bár már érezhető, hogy nemsokára ki-ki megy tovább a maga útján. Felfogni persze még nem tudja senki, de itt kering a levegőben.
(Én akkor is azt mondom, hogy két hét az mégiscsak két hét, nyaralásból például ideális, és csakazért sem hagyom magam elkedvetleníteni, punk-tum.)
Szombaton lakásbúcsúztatót tartott Niko & Rod-össze sem lehet hasonlítani a lak-avatóval.
Szerintem ők sem erre számítottak...
legutóbb szépen körbeültük az asztalt, és csak később kezdtek táncolni páran, ehhez képest most nem volt ember a talpán, aki le mert volna ülni. Kb. ostrom alá vettük a házat :D
Az éjszaka további részét inkább nem részletezném, elég csúnyára sikeredett, de végülis vasárnapra kihevertük...
Tegnap rakott krumpli-evészetet tartottam az én drága contact groupomnak, hazai kalbásszal, és nem azért mondom, de isteni lett.
(Három kiló krumpli, két hatalmas tepsi, nyolcan faltuk fel az utolsó morzsáig. Megérte :)
Az emberek meg szeretnek pletykálni, és mindig jókat mosolygok, mikor megtudom, kivel hoztak hírbe éppen.
('Azt hallottam, hogy... de ez nem pletyka, ez teljesen biztos, hogy így van...')
Csak éppen az illetékeseket felejtik el megkérdezni, van-e alapja neki...
Szórakoztató minden esetre.

Pár kép a péntekről, ami még vállalható:

Teltház megint.

Bolondos japánok. Kettő az én kis csoportomba tartozik ám! (Takumi-balra; Megumi-balról a harmadik.)

Dansk Pilsner és a legújabb fülbevalóm. (Csoda, hogy átvészelte az estét...)

Buták és mindig komolyodós arcot vágnak, mikor mosolyogni kellene :)

Ő nagyon szeret mosolyogni.

Ezzel a rendkívül előnyös fotóval zárul mára a mókatár.
Szép álmokat.