és akkor

két és fél óra múlva kelek (vagyis indulok...)
remélhetőleg a járatot nem törlik, és a harmincnyolc kilós cuccot is el tudom vinni valahogy hazáig.
A mai nap rémes volt...
Egész nap pakolászás és takarítás, meg stressz, páran hazamentek, mindenki vörösre bőgte a szemeit, nem volt jó...
Még egy darabig élni fog a blog, sok mindent szeretnék megörökíteni itt, amire nem volt időm.
És akkor, ha minden jól megy, ma délután otthon...
Mintha tegnap lett volna, ugyanakkor millió történés, a film csak pörög a szemem előtt.
Ültem kint a padon, és megint nyár volt, a 'welcome' tábla megelevenedett előttem, ami anno ott virított a fa törzsén, egy pillanatra a Nap is kisütött, és ott voltunk mindannyian, nyári estéken, kint a padon, felhőtlenül...
Most meg csak simán hálás vagyok ezért az egészért, azért a rengeteg odaadásért és munkáért, és még most sem hiszem el teljesen, hogy ilyen is van, hogy ennyi különleges és tiszteletre méltó ember egy helyen, akik csak értünk dolgoznak, holott lehetnének bárhol máshol is, de valamiért mégis itt ragadtak, és tanítanak, összekovácsolnak bennünket egy életre.
Este átmentünk Cha-hoz hárman elköszönni, pizsamában nyitott ajtót, s közölte, hogy tudja, mikor indulunk, s ő bizony fel fog kelni, hogy elbúcsúzzon.
Pierre szintén.
Ennél több nem is kell.
Most pedig bepakolom az utolsó morzsákat is a bőröndömbe, aztán lenézek a common roomba, és jól megölelgetek mindenkit.

holnap

életem legtartalmasabb és legemlékezetesebb négy hónapja véget ér.
Szerencsére még nem tudom felfogni, így teljesen jól viseltem a mai búcsúvacsit és az azt követő estét.
Marta és Siavash már délután lelépnek, na asszem az lesz a nehéz.
De ennek is el kell jönnie, tudom nagyon jól.
Mindenféle vegyes érzések tombolnak belül. Nehéz elszakadni, borzasztóan, ugyanakkor boldog vagyok, hogy részese lehettem ennek, ami itt van.
Sokszor próbálom elképzelni, hogy otthon vagyok.
Egyszerre ijesztő és csudaszép.
Ijesztő azért, mert vissza kell térnem a hétköznapokba, egyetem és felelősség, való világ...
Várom, mert vártok rám, és ez olyan nagyon jó érzés.
Mondanom sem kell, hogy nem kezdtem el pakolni, pedig szerettem volna...
majd holnap. (Ma...)

paff

Semmire nincs időm, pontosabban SEMMIRE nincs időm...
Ma reggeltől estig próbáltunk holnapra (performance night, Hamlet).
Mindeközben az orrom előtt kapta el az epilepsziás roham Anderst, azóta is sokkos állapotban vagyok, meg az ujjamat is megsértettem, egyébként meg telihold van, és nagyon pocsék a napom úgy amúgy is.
Annyi mindent szeretnék még csinálni, és annyira esélytelen...
Közben meg elviselhetetlen ez a félig itt-félig otthon állapot, vagy maradnék még egy évig, vagy mennék haza, de már holnap.
Azért majd még írok.

a változatosság kedvéért

Ma este ismét eltűnt kettő darab laptop, ezúttal a könytárban hagyták őket őrízetlenül.
A morbid az egészben az, hogy az egyiknek már másodjára kélt lába.
(Okos ember más kárán tanul, hülye a sajátján, a reménytelen meg még abból sem?)
Ezúttal összecsődültünk a common roomban, majd végigpásztáztunk mindent. A tanárok meg a szobáinkat.
Persze nyoma sincs egyiknek sem, és én már nem is hiszem, hogy valaha fény derül az igazságra.
Minden esetre ez több, mint szomorú, és több, mint biztos, hogy köztünk él a tettes.
Nem kicsit nyomja rá ez a bélyegét az utolsó napokra.
Szégyen.

és persze: boldog Mikulást mindenkinek!

21. század...

Avagy: milyen hasznos is tud lenni az internet.

(Tipikus párbeszéd buliban:)

fiú: 'Van dán számod?'
lány: 'Aham.'
f: 'Megadod?'
l: 'Öhm, nem tudom fejből, egyébként is fent van a telefonom. És az esetek többségében le vagyok merülve...'

(rövid szünet)

l: 'Rajta vagy a facebook-on?'
f: 'Rajta. Mi a neved?'
l: 'Várjál, leírom...'
f: 'Én is az enyémet'.
l: 'Remek.'
f:' kúl.'

(És akkor, jobb esetben, pár óra múlva megjelenik a 'friend request', s onnantól nincs megállás, fény derül korra, nemre, szexuális irányultságra, közös ismerősökre, régi és új képekre, kedvenc filmre. Megerősítést nyer mindaz, amire reggel már nem emlékszel.)

Szóval csak azon tűnődtem, mennyire hipp-hopp meg lehet találni bárkit, akit akarsz, ha nagyon akarod.
Ilyesmik foglalkoztatnak ezen a csendes, szombati napon.

december

Két hét múlva már össze leszek csomagolva.
Aztamindenit.
Még mindig rengeteg a dolgom, sőt...
De a képeket nem felejtem el, mindent be fogok pótolni, amit beígértem, még időben.
Ez az utolsó teljes hét. Jövő héten már csak két nap lesz tanítás, utána kreatív napok meg performance night megint, és vége...
És nemrég csekkoltam meg, hogy UTOLSÓ NAP a mi csoportunk mosogat :D Nem hittem el, de tényleg!
A heti két prezentáció mellett mostmár az otthoni dolgokba is bele kell húznom, szakdoga ezerrel, meg a házi, amit péntekig kell(ene) visszaküldenem, hogy elfogadják a gyakorlatomat...
Muszáj erre is koncentrálnom. Így talán könnyebb lesz visszarázódni a hétköznapokba, hogy mihamarabb szembenézek vele.
Minden napot élvezünk és szeretünk, változatlanul, bár már érezhető, hogy nemsokára ki-ki megy tovább a maga útján. Felfogni persze még nem tudja senki, de itt kering a levegőben.
(Én akkor is azt mondom, hogy két hét az mégiscsak két hét, nyaralásból például ideális, és csakazért sem hagyom magam elkedvetleníteni, punk-tum.)
Szombaton lakásbúcsúztatót tartott Niko & Rod-össze sem lehet hasonlítani a lak-avatóval.
Szerintem ők sem erre számítottak...
legutóbb szépen körbeültük az asztalt, és csak később kezdtek táncolni páran, ehhez képest most nem volt ember a talpán, aki le mert volna ülni. Kb. ostrom alá vettük a házat :D
Az éjszaka további részét inkább nem részletezném, elég csúnyára sikeredett, de végülis vasárnapra kihevertük...
Tegnap rakott krumpli-evészetet tartottam az én drága contact groupomnak, hazai kalbásszal, és nem azért mondom, de isteni lett.
(Három kiló krumpli, két hatalmas tepsi, nyolcan faltuk fel az utolsó morzsáig. Megérte :)
Az emberek meg szeretnek pletykálni, és mindig jókat mosolygok, mikor megtudom, kivel hoztak hírbe éppen.
('Azt hallottam, hogy... de ez nem pletyka, ez teljesen biztos, hogy így van...')
Csak éppen az illetékeseket felejtik el megkérdezni, van-e alapja neki...
Szórakoztató minden esetre.

Pár kép a péntekről, ami még vállalható:

Teltház megint.

Bolondos japánok. Kettő az én kis csoportomba tartozik ám! (Takumi-balra; Megumi-balról a harmadik.)

Dansk Pilsner és a legújabb fülbevalóm. (Csoda, hogy átvészelte az estét...)

Buták és mindig komolyodós arcot vágnak, mikor mosolyogni kellene :)

Ő nagyon szeret mosolyogni.

Ezzel a rendkívül előnyös fotóval zárul mára a mókatár.
Szép álmokat.

még mindig nyomoz

Egyre furcsább dolgok történnek itt...
Este átmentem Pierrehez, merthogy készülünk a szerdai Wednesday featurre. (Téma: love, sex & marriage).
No és megkért, hogy segítsek neki összeállítani egy kérdőívet, meg megnéztem egy fotósorozatot, mert nem tudta eldönteni, leadhatjuk-e.
(Én mondtam, hogy a japánok azonnal sokkot kapnak majd, ha meglátják, de nekem tetszik-egyébként is, hadd szokják az európai morált :)
Sok mindenről beszélgettünk, s viszonylag hamar szóba került a lent említett dilemma.
Illetve ott kezdődött az egész, hogy ma közölte az egyik vietnámi srác, hogy most azonnal haza akar menni. Kiderült, hogy kölcsönt vett fel, hogy idejöhessen, s kamattal együtt vissza kell fizetnie mindent, amint hazaér. Most meg azért akar korábban lelépni, mert akkor elvileg visszakapja a befizetett pénz egy részét...
És hát erős a gyanú, hogy ő rejtette el a dolgokat tegnap (-előtt?)
Mikor megtalálták a laptopokat, ő véletlenül épp arra járt, és épp volt nála egy nejlonzsák...
S mikor közölték, hogy ujjlenyomatot vesznek-ami nyilván nem igaz-, bejelentette, hogy hazamegy.
Nagyon egybevág minden, meg tudom, hogy naiv vagyok, de ez akkor is szörnyű.
Ami meg még jobban rátesz, nem mondhatom el senkinek, és nagyon nehéz cipelni a terhet.
És nem azért, mert pletykás vagyok, és minden áron meg akarom osztani valakivel, de nehéz. Eléggé sokkolt, főleg, hogy pont ő-ha igaz...
Meg egyébként is.
Közeleg a term vége, és mindenki megbolondul. Minden a feje tetejére állt, úgy néz ki...
Egyébként velem minden okés, pörög az élet, minden hétre jut egy-két prezentáció, de nagyon élvezem, még akkor is, ha sok a munka.
(Azt mondjuk kevésbé szerettem, mikor éjjel kettőig gyártottam az előadást, de végül nem jutott rá idő... én meg nem aludtam semmit...)
Tegnap life stories III. volt, elvileg délelőtt kellett volna neki lennie, de a mi csoportunk inkább áttette estére, s Pierrenél ettük meg a vacsit (sushi!), aztán még maradtunk éjfélig. Begyűjtöttük az összes pletykát, szokás szerint.
Vasárnap elvileg főzős napot tartunk. Kiváncsi leszek :)
Holnap pedig laza nap...
megyek és megpróbálom kialudni magam.

feladvány (Scherlock nyomoz.)

Adott három laptop, melyeknek lába kél a common roomból.
(Ok, persze, nem kell otthagyni, már nagyon sokszor elmondták-mi mégis túl nagy biztonságban érezzük magunkat itt, és hát bezony, előfordul, hogy ki-ki magára hagyja a dolgait...)
Bennem az ütő állt volna meg, ha nem találom a helyén... sokkolt is rendesen mindenkit.
A sztori azonban itt még nem ért véget.
Ugyanis két órával később szemfüles és odaadó tanáraink megtalálták mindhármat, a party roomban, a kanapé alatt... egy nagy, fekete kukászsákban.

A kérdésem a következő:

- Poén akart lenni? Mert viccnek is nagyon rossz.

- Hogy a tanarak rejtették volna el, hogy okuljunk belőle: ezt kizártnak tartom. Még, ha így is lenne, akkor sem hagyták volna a tulajdonosokat szenvedni órákig...

- Kintről surrant volna be valaki? Amennyiben így volt, miért nem lécelt le azonnal, s hogy lehetett ideje arra, hogy elrejtse a cuccokat, ahelyett, hogy elfut??

- Marad az a verzió, hogy közöttünk él a szarka. Vagy nem szarka, csak vicces akart lenni, vagy éppen gonosz.

Minden esetre én belegondolni sem merek, hogy valaki, bárki közülünk képes lenne ellopni mások cuccait.

Vagy nagyon naiv lennék?

Hm.

jelentek

Dióhéjban:

A tegnap este fergetegesre sikeredett! Az egész napos próbák meg készülődés után kicsit pánikba estünk, hogy milyen lesz élőben... végül minden várakozásunkat felülmúlta.
Cigánytánccal indítottunk (Bubamara!), s az egész estét ezzel foglaltuk keretbe. Mondanom sem kell, hogy megadta a hangulatot rendesen :)
Minden percét élveztem, az elejétől a végéig, és úgy röppent el az a bő egy óra, hogy észre sem vettem. Végig vigyorogtam az egészet :)
Olyan volt, mint egy második szalagavató.
Mindenki imádta, csak pozitív visszajelzéseket kaptunk mindenhonnan. Volt, aki szerint az utóbbi tíz évben nem volt ekkora cultural evening. (Ez nyilván túlzás, de hadd dicsekedjek már egy kicsit :)
Utána annyira felszabadult voltam! Ráadásul még egy óráig ott maradtunk táncolni, mindenki, és utána sem punnyadtak be, buliztunk hajnalig.
Minden csontom fáj.
De elégedett vagyok és boldog, felejthetetlen este volt!!
(Bővebben, képekkel illusztrálva később.)

Dzsipszik, előre!!

az első hóóóóóóóóó!!!

Good morning Denmark!!


Ének a hóban


Bébihóember



Gyerekhóember


Papa-hóember


Let it snow!

Gyönyörűszép (sírós)

Másodszorra is...
Meg a zenéje is.
Megéri végignézni mind a nyolc percet.

három, kettő, egy...

Nohát elég mélyen benne vagyok a szervezésben.
Ma is négy órát meetingeltünk, szervezzük a szombatot. Próbáltunk, gyűjtöttünk, kiokoskodtunk...
Melós ám ez.
Néha a háta közepére kívánja mindenki, de alapvetően sokkal rosszabbra számítottam.
Nem is (nagyon) veszekszünk.
És ha jó lesz, akkor nagyon jó lesz :)
Úgy néz ki.
A követség meg jófej volt, meglepően: adtak kis zászlót, nagy zászlót, prospektusokat, térképet, csomó cd-t, mindent...
Haladunk.
Most fejeztem be a magyar rész fordítását, mindjárt egy óra.
Drámán is próbálunk közben, prezentációk, meg a saját dolgaim... de nem panaszkodom, jobban szeretem, ha pörög az élet, mintha nem történik semmi.
Az utóbbi három napban egyébként annyit nevettem, mint nem is tudom, mennyi idő alatt együttvéve. Tegnap végül sikerült eljutnunk bowlingozni, és rettenetesen élveztem. (Pierre meg fizetett :)
Mondanom sem kell, hogy őstehetség vagyok :D
Ma meg majdnem esett a hó.
Otthon fellelhetők már karácsonyra utaló nyomok?
Alig várom a jövő hetet, hogy nyakamba vegyem a várost. Örülnék egy kis havazásnak is most...
Hjaj, el sem hiszem, hogy nyáron jöttem, most meg...

hétvégék

Mostanában olyan jók.
Múlt héten például napsütéses szombatra virradtunk, s röpke két órányi vad mosogatás után átkompoltunk páran Svédországba-megint.
(Valamilyen furcsa oknál fogva aznap ingyen s bérmentve lehetett közlekedni Helsingör és -borg között.)

Úton a japán turisták.

Felhős.


A két rikító világítótorony. Első látásra beléjük szerettem, olyan kis csúnyácska mindkettő, hogy már-már szépek.
(Háttérben még mindig a városkám figyel.)


Egyike annak a millió őrült svédnek, akik csak azért szállnak kompra, hogy a túlparton-vagy leginkább már a fedélzeten-viszonylag olcsón juthassanak töménytelen mennyiségű alkoholhoz. (Szerintem is elég ijesztős a bácsi.)


Megérkezvén már csak kóboroltunk kicsit, meg nézelődtünk. Egy lila körömlakk, valamint egyéb hasznos sminkcuccok boldog tulajdonosaként tértem haza.
De legalább elvesztettünk mindenkit, így a nap hátralévő részét Kristinával töltöttem, kettesben.
Leginkább könnyesre nevettük magunkat, meg énekeltünk hazafelé, rendületlenül.
Ja és a totál értelmetlen képek sem maradhattak el, ahol a nagyfejű kisfejűvé válik, a tiny-head meg nagyképűvé.

Este aztán latin cultural evening; technikai malőrök százai, mégis vicces volt. A képek annyira nem adják vissza.
Utána hatan becsődültek a szobámba, ültek a földön, párkányon, mindenhol, s kisvártatva a város felé vettük az irányt, szombat esti lázat hajkurászva.
Néha muszáj kitörni ebből a ketrecből, bármennyire is szeretjük...
(Nikolaj haverjai nyomták, így olcsóért léphettünk be, ami pedig nem hátrány.)

Gyors fotó a bejárat előtt, komolyodjunk:

A koncert hevében:


Shake your ass, Siiiiiis!!! :D

Fáradt és csapzott, meg sokkot is kapott a negyven koronás sörtől, de boldog, mert táncolt, és még fog is, csak most pihen...

Kanapé, kupac.

A nagyon csúnya, ám annál tehetségesebb énekes-fiú.


Tényleg nagyon jól nyomták, táncoltunk órákig, ők meg nem fáradtak el, játszottak vagy három órát.
Ennél már csak a legutóbbi hétvége volt jobb, mikor-ismét teljesen spontán-ugyanott, ugyanabban az időben, csakhogy ezúttal Jeppe lépett fel (Kristof kicsi fia), és az összes, de tényleg szinte az összes legkedvencebb, régen hallott számomat eljátszotta, ráadásul egyedül, de betöltötte a színpadot zenekar nélkül is, ahogy kell, én meg énekeltem, torkom szakadtából, míg végül fél négy után picivel takarodót nem fújtak.
Imádtam!
Meg is érdemeltük, ugyanis a rövid cultural evening találkozó valamely rejtélyes módon hat órásra sikeredett...
De haladtunk, jó volt, és legalább elindult valami a megvalósítási fázis irányába.
Tegnap szokásos vasárnap; brunch utáni szundi, újabb találkozó, készülődés, vacsi.
Pierre meg kitalálta, hogy elviszi az egész csoportot bowlingozni.
Igen ám, de hétvégén hatkor zárnak, mi meg hétre értünk oda-hiába írják ki, hogy hivatalosan nyolcig nyitva ...
De a mi csoportunk spontán is, meg egyébként is a legjobb, az én zsebemben meg mindig van egy csomag mikróban pattogtatható kukorica.
Pierrenél pedig volt öt liter bor.
A kettő kombinációja egy éjszakába nyúló spontán estet eredményezett, pletykák cseréltek gazdát, titkokra derült fény, tabuk szűntek meg létezni, és rettenetesen sokat nevettünk.
Nem mellesleg olyan hihetetlen érdekes sztorikat mesélt az életéről P., hogy mindneki csak ült és hallgatta.
Véletlenek vagy sors, végzet vagy nem.
Én meg beillettem háziasszonynak, olyan szorgosan pattogtattam a kukoricát meg csapoltam a vörösbort mindenkinek.
Még ma se nagyon akartuk elhinni a felét sem annak a sok mindennek, amit 'kicseréltünk' egymás közt tegnap...
'We are family, come on!' :D
Még, ilyet, sokat, meg remélem, eljutunk valamikor bowlingozni is.
(És legyen szombat, cultural eveninggel a hátam mögött, ha kérhetném!)

24/7

Szombaton cultural evening, minden nap meetingek, ezzel telt az egész hétvégém, és úgy általában az esték.
Jó lesz, reméljük, ha készen lesz végre, de nagyon sok a meló, és persze mindig csak a banda fele dolgozik, mert miért is segítenének...
De már csak öt nap, és ezen is túl leszünk.
Amúgy az évszázad poénja, hogy a 'régiónk' rajtunk kívül Boszniából, Romániából, valamint Grúziából (!) tevődik össze.
Ami azt jelenti, hogy együtt kellene valami közöset alkotnunk, kultúrest címén.
Persze, tudom, létszám-béli problémák miatt raktak össze minket ilyen vegyesre, ahelyett, hogy a csehekkel meg a lengyelekkel pároztattak volna. Netán egy önálló, magyar est...
Lényegtelen, kilencen vagyunk, pont ideális.
A többit meglátjuk.
Most megyek képeket nézegetni meg válogatni, aztán pizsi.

csendélet

A szobám olyan, akár egy verem.
Komolyan mondom, egy barlangban melegebb lenne, mint itt...

Takarítani sem ártana már.

A szomszédaimat még mindig nem szeretem, de asszem mások se nagyon.

A folyosón Kristina száguldozik fel s alá, ahogyan minden éjjel, pörög meg hahotázik, de ez valahogy sosem zavar. Kicsit olyan, mintha a húgom lenne.
Vagy inkább a kislányom.
(Ma derült ki, hogy felvették az egyetemre. Gyújtottunk is neki csillagszórót.)

Egy lusta tehén vagyok, és már megint éhes.

A körmeim sötétlilák, a zoknim narancssárga, a karkötőm meg türkizkék és hatalmas. Lőttek a harmóniának, ami a mai öltözékemet illeti.

Portugáliával próbálom felvenni a kapcsolatot, de az msn minden második kísérletemet meghiúsítja.

Beatles dalokat hallgatok közben, mert rájöttem, mennyire jó is az.

Juan másodszor is elküldte a power pointos levelét, és másodszorra sem sikerült neki beleszerkeszteni a háttérzenét :)

Meg még arra is rájöttem, hogy bizonyos csatákat egyedül kell megvívnom.

Jó lenne már egy igazán nagyot aludni....
(Lefagynak a lábaim.)

mostanában

Hát az van, hogy mostanság még arról is megfeledkeztem egy kicsit, hogy van blogom.
Nem csak azért, mert be vagyok havazva, meg mert sokat voltam fáradt...
Egyszerűen minden olyan természetes már, itt élek, itt élem a hétköznapjaimat, itt érzem otthon magam.
Itt (is) vagyok otthon.
Repülnek a hetek. Öt hét múlva ilyenkor már a pakolászás meg a búcsúzkodás lesz műsoron.
De addig még van öt hét :)
Az órarendem ideális; hétfőn és pénteken ugye 'délutános' vagyok, ágyba kapom a reggelit, s van időm lustálkodni, sétálni, meditálni... mindenre.
Cha óráit imádom, Pierre társaságában meg egyszerűen könnyesre röhögöm magam, valahányszor találkozunk.
(Cha: Language & Society, ami nagyon laza, de annál viccesebb; plusz Asian life and thought II-ez most komolyabb, mint az első félév. Vietnamról meg Koreáról, meg úgy általában történelemről és politikáról beszélünk.
Jövő héten Burmáról tartok előadást pl, aztán valamikor még lesz egy Mao.

Pierre: Professional English, ami jó, mert legalább ezen az egy órán normál angolt beszélek/hallok, s nem a 'lebutított' IPC-verziót. ((Nem pejoratív értelemben; de tény, hogy mióta itt vagyok, senki sem motivál igazán, s inkább arra figyelek, hogy mindenkivel megértessem magam. Ld. japánok.))
Nomeg péntekenként, mivel jön a hétvége, sorozatot nézünk :) Szeretem.
Egyébként is óriási szerencsém van, hogy (ismét) ilyen remek contact teachert fogtam ki.
Brutális humorral rendelkezik, én meg tökéletes partner vagyok neki ebben. Így gyakorlatilag folyamatosan egymást osztjuk. Nincs olyan, hogy szó nélkül mennénk el egymás mellett, hogy ne vetnénk oda valami apró kis piszkálódást egymásnak.
A másik új tárgy-by Pierre-a US-studies.
Ez is nagyon érdekes; eddig nagyjából a választások voltak műsoron, republikánus-demokrata viták, cikkek, interjúk, filmek... minden.
Kellő humorral/iróniával fűszerezve és tálalva ez is.
A dán II. majdnem olyan unalmas, mint a dán I, de szeretem Meretét nagyon, még akkor is, ha mostmár teljesen biztos, hogy az életben nem fogok tudni helyesen kiejteni egyetlen dán szót sem.
(Olvasni legalább tudok :))
A dráma még mindig nagy kedvenc, már az utolsó performance nightra próbálunk. Énekelni még mindig imádok.
Közben folyamatosan stresszelek a szakdoga miatt, amivel még sehol nem tartok... de majd lesz valahogy.

Hát így telnek a hétköznapok.

Az elmúlt két hétben ismét rengeteg alkalom adódott arra, hogy kieresszük a gőzt.
Halloween buli, fejedelmi vacsorával és tökvájó-versennyel (bunda!), meg rengeteg beöltözött idiótával.
Én szolidan partitündérnek öltöztem, de félúton elhagytam a szárnyaimat, aztán meg egy kicsit a józan eszemet is, így túl sok kép nincsen, de a többiekről majd teszek fel.
Gabi múlt vasárnap töltötte be huszonnegyedik életévét; szombat-vasárnap ünnepeltünk, ettünk-ittunk, jót mulattunk. Ahogyan az lenni szokott.

Immáron két diák kötött útilaput a lábára, az egyik a Matyi volt...
Naoki meg azzal a feltétellel maradhatott, hogy a term végéig minden nap, minden alkalommal be kell segítenie a mosogatásba.
Ez utóbbival abszolút nem értek egyet, megalázónak tartom, és egyébként sem látom ebben a következetességet... de nem akarom ragozni.
Emiatt kicsit súlyos most a levegő, mindenki megérzi...

Nem csak a dorbézolásról szól az élet, azért igyekszem hasznossá tenni magam.
Múlt szombaton Koppenhágába mentünk; Izrael-Palesztína terítéken, különböző civil szervezetek meg politikusok vonultak fel, hogy megoldást keressenek, vagy legalábbis megmondják az okosat...
A maguk okosát.
Ebből én annyit szűrtem le, hogy szép is meg jó is közelíteni az álláspontokat, de nem vezet ez sehova, szándék ide vagy oda.
A büdös életben nem lesz egyetértés meg béke itt sem.
Azért tanulságos volt, meg persze a szándék...
És a muffin isteni volt.

Ma viszont sokkal elégedettebben hajtom álomra a fejem, már érzem, mert esővel-széllel dacolva felkerekedtünk pénzt gyűjteni menekült kisgyerekeknek. Az akció sikeresnek mondható, s csak páran csapták ránk az ajtót-ők sem olyan nagy erővel.
(Meg mi sem áztunk el, csak kicsit, de azt hiszem, a fázós-önkéntes imázs mégiscsak a mi malmunkra hajtotta a vizet :))
A hétvégém egyébként tökéletesnek mondható, teljes egészében.
Ezt majd eg ymásik posztban, mert nem akarok Hábórú és békét...
Megyek-jövök.

go-go-gooo!!!

És akkor most ujjak keresztbe, lélegzet visszafojt, imádkozik, esőtáncot jár.
Leköltözünk a common roomba, és ott izguljuk végig a választásokat.
Aztán valószínűleg ott is nyom majd el az álom.

Obama for presideeeeeeent!!!!!!!!!

Majd írok, csak most túl sok minden van.
Prezentációk, szakdolgozat, bulik, szülinapok, minden.
És a vasárnapot is átaludtam, borzasztó rémálmokkal ötvözve.
Ez jól rányomta a bélyegét az egész napomra.
Holnapra kialszom.
Remélem.
Life is hard.

És amikor már éppen arra készülök, hogy elmondjam, milyen ragyogó nap áll mögöttem, bebizonyosodik, hogy tényleg becsődölt az a kurva légitársaság, és tényleg nincs mit tenni, Eszti nem jön, pedig már mióta számolgattuk a napokat...
Van, akinek a hazaútja úszott el.
Pénzt persze csesznek visszatéríteni, az sem oké, nade, hogy egy rohadt e-mailt ne legyenek képesek írni, egy héttel az utazás előtt...
Szégyen.
Ekkora kiszolgáltatottságot!!
Magyarország és Dánia között nincs járat. Lehet malévolni, vagy, ha nem vagy milliomos, mehetsz Svédországon keresztül.
Szép.
De nem is ez a lényeg, hanem, hogy kútba esett minden tervünk.
Borzasztóan csalódott vagyok. És dühös, és tehetetlen.
És reményvesztett.

:(((((((((((((((((((((((((((((

szombat (Helsingborg, Svédország.)

Hála az esőtáncnak, meg a temérdek elmormolt imának, szombat reggel csodás napsütésre virradtunk.
Nem tudom, említettem-e már, de Helsingörben többek között az a jó-amellett, hogy Koppenhágától egy köpésre fekszik, és még sorolhatnám-, hogy innen vezet a legrövidebb út Svédországba. (A tenger túlsó partján bizony már kék-sárga barátaink laknak.)
Fel is kerekedtünk szombaton, brunch után, s kompra szálltunk, mert kompolni jó.

Félúton Helsingör és Helsingborg között-így fest messziről ez a pici város.

Röpke húsz perc elteltével bele is csöppentünk Helsingborg szívébe.
Hasonlít itteni testvérkéjére, csak kicsit nagyobb az élet, és svédebbek az emberek.


Megmásztuk.
Minél magasabb, annál szebb.

Házikók és tenger, legfelülről:


Fújt a szél.

Nem kicsit.

Lefelé sem volt könnyebb a menet, de mi megmásztuk. :)

Szemlélődtünk...
Bámészkodtunk...

Átkeltünk...

Rácsodálkoztunk...

Meghökkentünk...

Mindenféle útburkolatokat fotóztunk...

Pózoltunk csigaként...

... meg kőszoborként.

A káposztafejek meg jók lesznek háttérképnek.
Meg egyébként is.

Visszafelé már felhősödött, de így talán még szebb volt a szép.

Míg végül előtűnt a távolból Hamlet vára.
Hazaérkeztünk.


Csodás, napos-kékeges, kirándulós szombat!

Estére a lábunkat sem tudtuk mozgatni, de nem is kellett. Lengyel-cseh kultúrestre voltunk hivatalosak.
(Lehetett volna jobb is, de fő az igyekezet. És külön köszönet a vodka-almalé/Becherovka párosításért.)
Utána még sokáig mulatoztunk, beszélgettünk, vegyültünk mindenkivel, én még a cseh-lengyel afterpartiba is belekóstoltam.
(Nem kellett volna...)
Aztán reggel négykor hívtam a taxit, és onnantól nekem már nincs mit mesélnem.
Szép volt, jó volt, rövid volt...
De tartalmas, és nagyon örültem, hogy itt voltál, és hoztál nekem egy kis darab otthont!
(Nem feltétlenül a túrórudira gondolok.)
((Hanem a pálinkára :))

Hát ezért volt csak nagyon rossz az az esős vasárnap...

péntek

Randa, esős nap volt, azért mi mégis erőt vettünk magunkon, s beszállingóztunk a városba. Péntekenként az egész délelőttöm szabad, így volt időnk ebéd előtt megrohamozni a Tigert, s beszerezni mindenféle hasznos holmit. (Úgy, mint baglyas bögre, virágmintás takarítóeszközök, szemceruza-hegyező, satöbbi.)
Ebéd után okosodtunk Cha óráján, vicces volt az is.
Este pedig belecsaptunk a lecsóba.
Éljen a karaoke!
És igen, mikor már mindenki kidőlt, mi akkor is csápoltunk és énekeltünk, söröztünk és boroztunk, és leginkább rettenetesen élveztük.
Sikerült kettőig mulatozni.
Mamának riszpekt, amiért a csitriket megszégyenítő lelkesedéssel nyomta a buli végéig!

Juli és Gabunia akcióban:

Martával, fáradtan:

Juli 'anyukái' is megérkeztek közben (= mamája plusz két barátnője). A dög nem árulta el, melyikük az 'igazi'. Szavazásra kellett bocsájtani a dolgot.

Kettő körül aztán kidőltünk, hogy másnap nyakunkba vegyük Svédországot.

(folyt. köv.)