Egyre furcsább dolgok történnek itt...
Este átmentem Pierrehez, merthogy készülünk a szerdai Wednesday featurre. (Téma: love, sex & marriage).
No és megkért, hogy segítsek neki összeállítani egy kérdőívet, meg megnéztem egy fotósorozatot, mert nem tudta eldönteni, leadhatjuk-e.
(Én mondtam, hogy a japánok azonnal sokkot kapnak majd, ha meglátják, de nekem tetszik-egyébként is, hadd szokják az európai morált :)
Sok mindenről beszélgettünk, s viszonylag hamar szóba került a lent említett dilemma.
Illetve ott kezdődött az egész, hogy ma közölte az egyik vietnámi srác, hogy most azonnal haza akar menni. Kiderült, hogy kölcsönt vett fel, hogy idejöhessen, s kamattal együtt vissza kell fizetnie mindent, amint hazaér. Most meg azért akar korábban lelépni, mert akkor elvileg visszakapja a befizetett pénz egy részét...
És hát erős a gyanú, hogy ő rejtette el a dolgokat tegnap (-előtt?)
Mikor megtalálták a laptopokat, ő véletlenül épp arra járt, és épp volt nála egy nejlonzsák...
S mikor közölték, hogy ujjlenyomatot vesznek-ami nyilván nem igaz-, bejelentette, hogy hazamegy.
Nagyon egybevág minden, meg tudom, hogy naiv vagyok, de ez akkor is szörnyű.
Ami meg még jobban rátesz, nem mondhatom el senkinek, és nagyon nehéz cipelni a terhet.
És nem azért, mert pletykás vagyok, és minden áron meg akarom osztani valakivel, de nehéz. Eléggé sokkolt, főleg, hogy pont ő-ha igaz...
Meg egyébként is.
Közeleg a term vége, és mindenki megbolondul. Minden a feje tetejére állt, úgy néz ki...
Egyébként velem minden okés, pörög az élet, minden hétre jut egy-két prezentáció, de nagyon élvezem, még akkor is, ha sok a munka.
(Azt mondjuk kevésbé szerettem, mikor éjjel kettőig gyártottam az előadást, de végül nem jutott rá idő... én meg nem aludtam semmit...)
Tegnap life stories III. volt, elvileg délelőtt kellett volna neki lennie, de a mi csoportunk inkább áttette estére, s Pierrenél ettük meg a vacsit (sushi!), aztán még maradtunk éjfélig. Begyűjtöttük az összes pletykát, szokás szerint.
Vasárnap elvileg főzős napot tartunk. Kiváncsi leszek :)
Holnap pedig laza nap...
megyek és megpróbálom kialudni magam.
2008. november 28., péntek
2008. november 26., szerda
feladvány (Scherlock nyomoz.)
Adott három laptop, melyeknek lába kél a common roomból.
(Ok, persze, nem kell otthagyni, már nagyon sokszor elmondták-mi mégis túl nagy biztonságban érezzük magunkat itt, és hát bezony, előfordul, hogy ki-ki magára hagyja a dolgait...)
Bennem az ütő állt volna meg, ha nem találom a helyén... sokkolt is rendesen mindenkit.
A sztori azonban itt még nem ért véget.
Ugyanis két órával később szemfüles és odaadó tanáraink megtalálták mindhármat, a party roomban, a kanapé alatt... egy nagy, fekete kukászsákban.
A kérdésem a következő:
- Poén akart lenni? Mert viccnek is nagyon rossz.
- Hogy a tanarak rejtették volna el, hogy okuljunk belőle: ezt kizártnak tartom. Még, ha így is lenne, akkor sem hagyták volna a tulajdonosokat szenvedni órákig...
- Kintről surrant volna be valaki? Amennyiben így volt, miért nem lécelt le azonnal, s hogy lehetett ideje arra, hogy elrejtse a cuccokat, ahelyett, hogy elfut??
- Marad az a verzió, hogy közöttünk él a szarka. Vagy nem szarka, csak vicces akart lenni, vagy éppen gonosz.
Minden esetre én belegondolni sem merek, hogy valaki, bárki közülünk képes lenne ellopni mások cuccait.
Vagy nagyon naiv lennék?
Hm.
(Ok, persze, nem kell otthagyni, már nagyon sokszor elmondták-mi mégis túl nagy biztonságban érezzük magunkat itt, és hát bezony, előfordul, hogy ki-ki magára hagyja a dolgait...)
Bennem az ütő állt volna meg, ha nem találom a helyén... sokkolt is rendesen mindenkit.
A sztori azonban itt még nem ért véget.
Ugyanis két órával később szemfüles és odaadó tanáraink megtalálták mindhármat, a party roomban, a kanapé alatt... egy nagy, fekete kukászsákban.
A kérdésem a következő:
- Poén akart lenni? Mert viccnek is nagyon rossz.
- Hogy a tanarak rejtették volna el, hogy okuljunk belőle: ezt kizártnak tartom. Még, ha így is lenne, akkor sem hagyták volna a tulajdonosokat szenvedni órákig...
- Kintről surrant volna be valaki? Amennyiben így volt, miért nem lécelt le azonnal, s hogy lehetett ideje arra, hogy elrejtse a cuccokat, ahelyett, hogy elfut??
- Marad az a verzió, hogy közöttünk él a szarka. Vagy nem szarka, csak vicces akart lenni, vagy éppen gonosz.
Minden esetre én belegondolni sem merek, hogy valaki, bárki közülünk képes lenne ellopni mások cuccait.
Vagy nagyon naiv lennék?
Hm.
2008. november 24., hétfő
jelentek
Dióhéjban:
A tegnap este fergetegesre sikeredett! Az egész napos próbák meg készülődés után kicsit pánikba estünk, hogy milyen lesz élőben... végül minden várakozásunkat felülmúlta.
Cigánytánccal indítottunk (Bubamara!), s az egész estét ezzel foglaltuk keretbe. Mondanom sem kell, hogy megadta a hangulatot rendesen :)
Minden percét élveztem, az elejétől a végéig, és úgy röppent el az a bő egy óra, hogy észre sem vettem. Végig vigyorogtam az egészet :)
Olyan volt, mint egy második szalagavató.
Mindenki imádta, csak pozitív visszajelzéseket kaptunk mindenhonnan. Volt, aki szerint az utóbbi tíz évben nem volt ekkora cultural evening. (Ez nyilván túlzás, de hadd dicsekedjek már egy kicsit :)
Utána annyira felszabadult voltam! Ráadásul még egy óráig ott maradtunk táncolni, mindenki, és utána sem punnyadtak be, buliztunk hajnalig.
Minden csontom fáj.
De elégedett vagyok és boldog, felejthetetlen este volt!!
(Bővebben, képekkel illusztrálva később.)
Dzsipszik, előre!!
A tegnap este fergetegesre sikeredett! Az egész napos próbák meg készülődés után kicsit pánikba estünk, hogy milyen lesz élőben... végül minden várakozásunkat felülmúlta.
Cigánytánccal indítottunk (Bubamara!), s az egész estét ezzel foglaltuk keretbe. Mondanom sem kell, hogy megadta a hangulatot rendesen :)
Minden percét élveztem, az elejétől a végéig, és úgy röppent el az a bő egy óra, hogy észre sem vettem. Végig vigyorogtam az egészet :)
Olyan volt, mint egy második szalagavató.
Mindenki imádta, csak pozitív visszajelzéseket kaptunk mindenhonnan. Volt, aki szerint az utóbbi tíz évben nem volt ekkora cultural evening. (Ez nyilván túlzás, de hadd dicsekedjek már egy kicsit :)
Utána annyira felszabadult voltam! Ráadásul még egy óráig ott maradtunk táncolni, mindenki, és utána sem punnyadtak be, buliztunk hajnalig.
Minden csontom fáj.
De elégedett vagyok és boldog, felejthetetlen este volt!!
(Bővebben, képekkel illusztrálva később.)
Dzsipszik, előre!!
2008. november 21., péntek
2008. november 20., csütörtök
három, kettő, egy...
Nohát elég mélyen benne vagyok a szervezésben.
Ma is négy órát meetingeltünk, szervezzük a szombatot. Próbáltunk, gyűjtöttünk, kiokoskodtunk...
Melós ám ez.
Néha a háta közepére kívánja mindenki, de alapvetően sokkal rosszabbra számítottam.
Nem is (nagyon) veszekszünk.
És ha jó lesz, akkor nagyon jó lesz :)
Úgy néz ki.
A követség meg jófej volt, meglepően: adtak kis zászlót, nagy zászlót, prospektusokat, térképet, csomó cd-t, mindent...
Haladunk.
Most fejeztem be a magyar rész fordítását, mindjárt egy óra.
Drámán is próbálunk közben, prezentációk, meg a saját dolgaim... de nem panaszkodom, jobban szeretem, ha pörög az élet, mintha nem történik semmi.
Az utóbbi három napban egyébként annyit nevettem, mint nem is tudom, mennyi idő alatt együttvéve. Tegnap végül sikerült eljutnunk bowlingozni, és rettenetesen élveztem. (Pierre meg fizetett :)
Mondanom sem kell, hogy őstehetség vagyok :D
Ma meg majdnem esett a hó.
Otthon fellelhetők már karácsonyra utaló nyomok?
Alig várom a jövő hetet, hogy nyakamba vegyem a várost. Örülnék egy kis havazásnak is most...
Hjaj, el sem hiszem, hogy nyáron jöttem, most meg...
Ma is négy órát meetingeltünk, szervezzük a szombatot. Próbáltunk, gyűjtöttünk, kiokoskodtunk...
Melós ám ez.
Néha a háta közepére kívánja mindenki, de alapvetően sokkal rosszabbra számítottam.
Nem is (nagyon) veszekszünk.
És ha jó lesz, akkor nagyon jó lesz :)
Úgy néz ki.
A követség meg jófej volt, meglepően: adtak kis zászlót, nagy zászlót, prospektusokat, térképet, csomó cd-t, mindent...
Haladunk.
Most fejeztem be a magyar rész fordítását, mindjárt egy óra.
Drámán is próbálunk közben, prezentációk, meg a saját dolgaim... de nem panaszkodom, jobban szeretem, ha pörög az élet, mintha nem történik semmi.
Az utóbbi három napban egyébként annyit nevettem, mint nem is tudom, mennyi idő alatt együttvéve. Tegnap végül sikerült eljutnunk bowlingozni, és rettenetesen élveztem. (Pierre meg fizetett :)
Mondanom sem kell, hogy őstehetség vagyok :D
Ma meg majdnem esett a hó.
Otthon fellelhetők már karácsonyra utaló nyomok?
Alig várom a jövő hetet, hogy nyakamba vegyem a várost. Örülnék egy kis havazásnak is most...
Hjaj, el sem hiszem, hogy nyáron jöttem, most meg...
2008. november 18., kedd
hétvégék
Mostanában olyan jók.
Múlt héten például napsütéses szombatra virradtunk, s röpke két órányi vad mosogatás után átkompoltunk páran Svédországba-megint.
(Valamilyen furcsa oknál fogva aznap ingyen s bérmentve lehetett közlekedni Helsingör és -borg között.)
Úton a japán turisták.
Felhős.

A két rikító világítótorony. Első látásra beléjük szerettem, olyan kis csúnyácska mindkettő, hogy már-már szépek.
(Háttérben még mindig a városkám figyel.)

Egyike annak a millió őrült svédnek, akik csak azért szállnak kompra, hogy a túlparton-vagy leginkább már a fedélzeten-viszonylag olcsón juthassanak töménytelen mennyiségű alkoholhoz. (Szerintem is elég ijesztős a bácsi.)
Megérkezvén már csak kóboroltunk kicsit, meg nézelődtünk. Egy lila körömlakk, valamint egyéb hasznos sminkcuccok boldog tulajdonosaként tértem haza.
De legalább elvesztettünk mindenkit, így a nap hátralévő részét Kristinával töltöttem, kettesben.
Leginkább könnyesre nevettük magunkat, meg énekeltünk hazafelé, rendületlenül.
Ja és a totál értelmetlen képek sem maradhattak el, ahol a nagyfejű kisfejűvé válik, a tiny-head meg nagyképűvé.
Este aztán latin cultural evening; technikai malőrök százai, mégis vicces volt. A képek annyira nem adják vissza.
Utána hatan becsődültek a szobámba, ültek a földön, párkányon, mindenhol, s kisvártatva a város felé vettük az irányt, szombat esti lázat hajkurászva.
Néha muszáj kitörni ebből a ketrecből, bármennyire is szeretjük...
(Nikolaj haverjai nyomták, így olcsóért léphettünk be, ami pedig nem hátrány.)
Gyors fotó a bejárat előtt, komolyodjunk:
A koncert hevében:

Shake your ass, Siiiiiis!!! :D
Fáradt és csapzott, meg sokkot is kapott a negyven koronás sörtől, de boldog, mert táncolt, és még fog is, csak most pihen...
Kanapé, kupac.
A nagyon csúnya, ám annál tehetségesebb énekes-fiú.

Tényleg nagyon jól nyomták, táncoltunk órákig, ők meg nem fáradtak el, játszottak vagy három órát.
Ennél már csak a legutóbbi hétvége volt jobb, mikor-ismét teljesen spontán-ugyanott, ugyanabban az időben, csakhogy ezúttal Jeppe lépett fel (Kristof kicsi fia), és az összes, de tényleg szinte az összes legkedvencebb, régen hallott számomat eljátszotta, ráadásul egyedül, de betöltötte a színpadot zenekar nélkül is, ahogy kell, én meg énekeltem, torkom szakadtából, míg végül fél négy után picivel takarodót nem fújtak.
Imádtam!
Meg is érdemeltük, ugyanis a rövid cultural evening találkozó valamely rejtélyes módon hat órásra sikeredett...
De haladtunk, jó volt, és legalább elindult valami a megvalósítási fázis irányába.
Tegnap szokásos vasárnap; brunch utáni szundi, újabb találkozó, készülődés, vacsi.
Pierre meg kitalálta, hogy elviszi az egész csoportot bowlingozni.
Igen ám, de hétvégén hatkor zárnak, mi meg hétre értünk oda-hiába írják ki, hogy hivatalosan nyolcig nyitva ...
De a mi csoportunk spontán is, meg egyébként is a legjobb, az én zsebemben meg mindig van egy csomag mikróban pattogtatható kukorica.
Pierrenél pedig volt öt liter bor.
A kettő kombinációja egy éjszakába nyúló spontán estet eredményezett, pletykák cseréltek gazdát, titkokra derült fény, tabuk szűntek meg létezni, és rettenetesen sokat nevettünk.
Nem mellesleg olyan hihetetlen érdekes sztorikat mesélt az életéről P., hogy mindneki csak ült és hallgatta.
Véletlenek vagy sors, végzet vagy nem.
Én meg beillettem háziasszonynak, olyan szorgosan pattogtattam a kukoricát meg csapoltam a vörösbort mindenkinek.
Még ma se nagyon akartuk elhinni a felét sem annak a sok mindennek, amit 'kicseréltünk' egymás közt tegnap...
'We are family, come on!' :D
Még, ilyet, sokat, meg remélem, eljutunk valamikor bowlingozni is.
(És legyen szombat, cultural eveninggel a hátam mögött, ha kérhetném!)
Múlt héten például napsütéses szombatra virradtunk, s röpke két órányi vad mosogatás után átkompoltunk páran Svédországba-megint.
(Valamilyen furcsa oknál fogva aznap ingyen s bérmentve lehetett közlekedni Helsingör és -borg között.)
Úton a japán turisták.
A két rikító világítótorony. Első látásra beléjük szerettem, olyan kis csúnyácska mindkettő, hogy már-már szépek.
(Háttérben még mindig a városkám figyel.)
Egyike annak a millió őrült svédnek, akik csak azért szállnak kompra, hogy a túlparton-vagy leginkább már a fedélzeten-viszonylag olcsón juthassanak töménytelen mennyiségű alkoholhoz. (Szerintem is elég ijesztős a bácsi.)
De legalább elvesztettünk mindenkit, így a nap hátralévő részét Kristinával töltöttem, kettesben.
Leginkább könnyesre nevettük magunkat, meg énekeltünk hazafelé, rendületlenül.
Ja és a totál értelmetlen képek sem maradhattak el, ahol a nagyfejű kisfejűvé válik, a tiny-head meg nagyképűvé.
Utána hatan becsődültek a szobámba, ültek a földön, párkányon, mindenhol, s kisvártatva a város felé vettük az irányt, szombat esti lázat hajkurászva.
Néha muszáj kitörni ebből a ketrecből, bármennyire is szeretjük...
(Nikolaj haverjai nyomták, így olcsóért léphettünk be, ami pedig nem hátrány.)
Gyors fotó a bejárat előtt, komolyodjunk:
Shake your ass, Siiiiiis!!! :D
Tényleg nagyon jól nyomták, táncoltunk órákig, ők meg nem fáradtak el, játszottak vagy három órát.
Ennél már csak a legutóbbi hétvége volt jobb, mikor-ismét teljesen spontán-ugyanott, ugyanabban az időben, csakhogy ezúttal Jeppe lépett fel (Kristof kicsi fia), és az összes, de tényleg szinte az összes legkedvencebb, régen hallott számomat eljátszotta, ráadásul egyedül, de betöltötte a színpadot zenekar nélkül is, ahogy kell, én meg énekeltem, torkom szakadtából, míg végül fél négy után picivel takarodót nem fújtak.
Imádtam!
Meg is érdemeltük, ugyanis a rövid cultural evening találkozó valamely rejtélyes módon hat órásra sikeredett...
De haladtunk, jó volt, és legalább elindult valami a megvalósítási fázis irányába.
Tegnap szokásos vasárnap; brunch utáni szundi, újabb találkozó, készülődés, vacsi.
Pierre meg kitalálta, hogy elviszi az egész csoportot bowlingozni.
Igen ám, de hétvégén hatkor zárnak, mi meg hétre értünk oda-hiába írják ki, hogy hivatalosan nyolcig nyitva ...
De a mi csoportunk spontán is, meg egyébként is a legjobb, az én zsebemben meg mindig van egy csomag mikróban pattogtatható kukorica.
Pierrenél pedig volt öt liter bor.
A kettő kombinációja egy éjszakába nyúló spontán estet eredményezett, pletykák cseréltek gazdát, titkokra derült fény, tabuk szűntek meg létezni, és rettenetesen sokat nevettünk.
Nem mellesleg olyan hihetetlen érdekes sztorikat mesélt az életéről P., hogy mindneki csak ült és hallgatta.
Véletlenek vagy sors, végzet vagy nem.
Én meg beillettem háziasszonynak, olyan szorgosan pattogtattam a kukoricát meg csapoltam a vörösbort mindenkinek.
Még ma se nagyon akartuk elhinni a felét sem annak a sok mindennek, amit 'kicseréltünk' egymás közt tegnap...
'We are family, come on!' :D
Még, ilyet, sokat, meg remélem, eljutunk valamikor bowlingozni is.
(És legyen szombat, cultural eveninggel a hátam mögött, ha kérhetném!)
2008. november 17., hétfő
24/7
Szombaton cultural evening, minden nap meetingek, ezzel telt az egész hétvégém, és úgy általában az esték.
Jó lesz, reméljük, ha készen lesz végre, de nagyon sok a meló, és persze mindig csak a banda fele dolgozik, mert miért is segítenének...
De már csak öt nap, és ezen is túl leszünk.
Amúgy az évszázad poénja, hogy a 'régiónk' rajtunk kívül Boszniából, Romániából, valamint Grúziából (!) tevődik össze.
Ami azt jelenti, hogy együtt kellene valami közöset alkotnunk, kultúrest címén.
Persze, tudom, létszám-béli problémák miatt raktak össze minket ilyen vegyesre, ahelyett, hogy a csehekkel meg a lengyelekkel pároztattak volna. Netán egy önálló, magyar est...
Lényegtelen, kilencen vagyunk, pont ideális.
A többit meglátjuk.
Most megyek képeket nézegetni meg válogatni, aztán pizsi.
Jó lesz, reméljük, ha készen lesz végre, de nagyon sok a meló, és persze mindig csak a banda fele dolgozik, mert miért is segítenének...
De már csak öt nap, és ezen is túl leszünk.
Amúgy az évszázad poénja, hogy a 'régiónk' rajtunk kívül Boszniából, Romániából, valamint Grúziából (!) tevődik össze.
Ami azt jelenti, hogy együtt kellene valami közöset alkotnunk, kultúrest címén.
Persze, tudom, létszám-béli problémák miatt raktak össze minket ilyen vegyesre, ahelyett, hogy a csehekkel meg a lengyelekkel pároztattak volna. Netán egy önálló, magyar est...
Lényegtelen, kilencen vagyunk, pont ideális.
A többit meglátjuk.
Most megyek képeket nézegetni meg válogatni, aztán pizsi.
2008. november 11., kedd
csendélet
A szobám olyan, akár egy verem.
Komolyan mondom, egy barlangban melegebb lenne, mint itt...
Takarítani sem ártana már.
A szomszédaimat még mindig nem szeretem, de asszem mások se nagyon.
A folyosón Kristina száguldozik fel s alá, ahogyan minden éjjel, pörög meg hahotázik, de ez valahogy sosem zavar. Kicsit olyan, mintha a húgom lenne.
Vagy inkább a kislányom.
(Ma derült ki, hogy felvették az egyetemre. Gyújtottunk is neki csillagszórót.)
Egy lusta tehén vagyok, és már megint éhes.
A körmeim sötétlilák, a zoknim narancssárga, a karkötőm meg türkizkék és hatalmas. Lőttek a harmóniának, ami a mai öltözékemet illeti.
Portugáliával próbálom felvenni a kapcsolatot, de az msn minden második kísérletemet meghiúsítja.
Beatles dalokat hallgatok közben, mert rájöttem, mennyire jó is az.
Juan másodszor is elküldte a power pointos levelét, és másodszorra sem sikerült neki beleszerkeszteni a háttérzenét :)
Meg még arra is rájöttem, hogy bizonyos csatákat egyedül kell megvívnom.
Jó lenne már egy igazán nagyot aludni....
(Lefagynak a lábaim.)
Komolyan mondom, egy barlangban melegebb lenne, mint itt...
Takarítani sem ártana már.
A szomszédaimat még mindig nem szeretem, de asszem mások se nagyon.
A folyosón Kristina száguldozik fel s alá, ahogyan minden éjjel, pörög meg hahotázik, de ez valahogy sosem zavar. Kicsit olyan, mintha a húgom lenne.
Vagy inkább a kislányom.
(Ma derült ki, hogy felvették az egyetemre. Gyújtottunk is neki csillagszórót.)
Egy lusta tehén vagyok, és már megint éhes.
A körmeim sötétlilák, a zoknim narancssárga, a karkötőm meg türkizkék és hatalmas. Lőttek a harmóniának, ami a mai öltözékemet illeti.
Portugáliával próbálom felvenni a kapcsolatot, de az msn minden második kísérletemet meghiúsítja.
Beatles dalokat hallgatok közben, mert rájöttem, mennyire jó is az.
Juan másodszor is elküldte a power pointos levelét, és másodszorra sem sikerült neki beleszerkeszteni a háttérzenét :)
Meg még arra is rájöttem, hogy bizonyos csatákat egyedül kell megvívnom.
Jó lenne már egy igazán nagyot aludni....
(Lefagynak a lábaim.)
2008. november 9., vasárnap
mostanában
Hát az van, hogy mostanság még arról is megfeledkeztem egy kicsit, hogy van blogom.
Nem csak azért, mert be vagyok havazva, meg mert sokat voltam fáradt...
Egyszerűen minden olyan természetes már, itt élek, itt élem a hétköznapjaimat, itt érzem otthon magam.
Itt (is) vagyok otthon.
Repülnek a hetek. Öt hét múlva ilyenkor már a pakolászás meg a búcsúzkodás lesz műsoron.
De addig még van öt hét :)
Az órarendem ideális; hétfőn és pénteken ugye 'délutános' vagyok, ágyba kapom a reggelit, s van időm lustálkodni, sétálni, meditálni... mindenre.
Cha óráit imádom, Pierre társaságában meg egyszerűen könnyesre röhögöm magam, valahányszor találkozunk.
(Cha: Language & Society, ami nagyon laza, de annál viccesebb; plusz Asian life and thought II-ez most komolyabb, mint az első félév. Vietnamról meg Koreáról, meg úgy általában történelemről és politikáról beszélünk.
Jövő héten Burmáról tartok előadást pl, aztán valamikor még lesz egy Mao.
Pierre: Professional English, ami jó, mert legalább ezen az egy órán normál angolt beszélek/hallok, s nem a 'lebutított' IPC-verziót. ((Nem pejoratív értelemben; de tény, hogy mióta itt vagyok, senki sem motivál igazán, s inkább arra figyelek, hogy mindenkivel megértessem magam. Ld. japánok.))
Nomeg péntekenként, mivel jön a hétvége, sorozatot nézünk :) Szeretem.
Egyébként is óriási szerencsém van, hogy (ismét) ilyen remek contact teachert fogtam ki.
Brutális humorral rendelkezik, én meg tökéletes partner vagyok neki ebben. Így gyakorlatilag folyamatosan egymást osztjuk. Nincs olyan, hogy szó nélkül mennénk el egymás mellett, hogy ne vetnénk oda valami apró kis piszkálódást egymásnak.
A másik új tárgy-by Pierre-a US-studies.
Ez is nagyon érdekes; eddig nagyjából a választások voltak műsoron, republikánus-demokrata viták, cikkek, interjúk, filmek... minden.
Kellő humorral/iróniával fűszerezve és tálalva ez is.
A dán II. majdnem olyan unalmas, mint a dán I, de szeretem Meretét nagyon, még akkor is, ha mostmár teljesen biztos, hogy az életben nem fogok tudni helyesen kiejteni egyetlen dán szót sem.
(Olvasni legalább tudok :))
A dráma még mindig nagy kedvenc, már az utolsó performance nightra próbálunk. Énekelni még mindig imádok.
Közben folyamatosan stresszelek a szakdoga miatt, amivel még sehol nem tartok... de majd lesz valahogy.
Hát így telnek a hétköznapok.
Az elmúlt két hétben ismét rengeteg alkalom adódott arra, hogy kieresszük a gőzt.
Halloween buli, fejedelmi vacsorával és tökvájó-versennyel (bunda!), meg rengeteg beöltözött idiótával.
Én szolidan partitündérnek öltöztem, de félúton elhagytam a szárnyaimat, aztán meg egy kicsit a józan eszemet is, így túl sok kép nincsen, de a többiekről majd teszek fel.
Gabi múlt vasárnap töltötte be huszonnegyedik életévét; szombat-vasárnap ünnepeltünk, ettünk-ittunk, jót mulattunk. Ahogyan az lenni szokott.
Immáron két diák kötött útilaput a lábára, az egyik a Matyi volt...
Naoki meg azzal a feltétellel maradhatott, hogy a term végéig minden nap, minden alkalommal be kell segítenie a mosogatásba.
Ez utóbbival abszolút nem értek egyet, megalázónak tartom, és egyébként sem látom ebben a következetességet... de nem akarom ragozni.
Emiatt kicsit súlyos most a levegő, mindenki megérzi...
Nem csak a dorbézolásról szól az élet, azért igyekszem hasznossá tenni magam.
Múlt szombaton Koppenhágába mentünk; Izrael-Palesztína terítéken, különböző civil szervezetek meg politikusok vonultak fel, hogy megoldást keressenek, vagy legalábbis megmondják az okosat...
A maguk okosát.
Ebből én annyit szűrtem le, hogy szép is meg jó is közelíteni az álláspontokat, de nem vezet ez sehova, szándék ide vagy oda.
A büdös életben nem lesz egyetértés meg béke itt sem.
Azért tanulságos volt, meg persze a szándék...
És a muffin isteni volt.
Ma viszont sokkal elégedettebben hajtom álomra a fejem, már érzem, mert esővel-széllel dacolva felkerekedtünk pénzt gyűjteni menekült kisgyerekeknek. Az akció sikeresnek mondható, s csak páran csapták ránk az ajtót-ők sem olyan nagy erővel.
(Meg mi sem áztunk el, csak kicsit, de azt hiszem, a fázós-önkéntes imázs mégiscsak a mi malmunkra hajtotta a vizet :))
A hétvégém egyébként tökéletesnek mondható, teljes egészében.
Ezt majd eg ymásik posztban, mert nem akarok Hábórú és békét...
Megyek-jövök.
Nem csak azért, mert be vagyok havazva, meg mert sokat voltam fáradt...
Egyszerűen minden olyan természetes már, itt élek, itt élem a hétköznapjaimat, itt érzem otthon magam.
Itt (is) vagyok otthon.
Repülnek a hetek. Öt hét múlva ilyenkor már a pakolászás meg a búcsúzkodás lesz műsoron.
De addig még van öt hét :)
Az órarendem ideális; hétfőn és pénteken ugye 'délutános' vagyok, ágyba kapom a reggelit, s van időm lustálkodni, sétálni, meditálni... mindenre.
Cha óráit imádom, Pierre társaságában meg egyszerűen könnyesre röhögöm magam, valahányszor találkozunk.
(Cha: Language & Society, ami nagyon laza, de annál viccesebb; plusz Asian life and thought II-ez most komolyabb, mint az első félév. Vietnamról meg Koreáról, meg úgy általában történelemről és politikáról beszélünk.
Jövő héten Burmáról tartok előadást pl, aztán valamikor még lesz egy Mao.
Pierre: Professional English, ami jó, mert legalább ezen az egy órán normál angolt beszélek/hallok, s nem a 'lebutított' IPC-verziót. ((Nem pejoratív értelemben; de tény, hogy mióta itt vagyok, senki sem motivál igazán, s inkább arra figyelek, hogy mindenkivel megértessem magam. Ld. japánok.))
Nomeg péntekenként, mivel jön a hétvége, sorozatot nézünk :) Szeretem.
Egyébként is óriási szerencsém van, hogy (ismét) ilyen remek contact teachert fogtam ki.
Brutális humorral rendelkezik, én meg tökéletes partner vagyok neki ebben. Így gyakorlatilag folyamatosan egymást osztjuk. Nincs olyan, hogy szó nélkül mennénk el egymás mellett, hogy ne vetnénk oda valami apró kis piszkálódást egymásnak.
A másik új tárgy-by Pierre-a US-studies.
Ez is nagyon érdekes; eddig nagyjából a választások voltak műsoron, republikánus-demokrata viták, cikkek, interjúk, filmek... minden.
Kellő humorral/iróniával fűszerezve és tálalva ez is.
A dán II. majdnem olyan unalmas, mint a dán I, de szeretem Meretét nagyon, még akkor is, ha mostmár teljesen biztos, hogy az életben nem fogok tudni helyesen kiejteni egyetlen dán szót sem.
(Olvasni legalább tudok :))
A dráma még mindig nagy kedvenc, már az utolsó performance nightra próbálunk. Énekelni még mindig imádok.
Közben folyamatosan stresszelek a szakdoga miatt, amivel még sehol nem tartok... de majd lesz valahogy.
Hát így telnek a hétköznapok.
Az elmúlt két hétben ismét rengeteg alkalom adódott arra, hogy kieresszük a gőzt.
Halloween buli, fejedelmi vacsorával és tökvájó-versennyel (bunda!), meg rengeteg beöltözött idiótával.
Én szolidan partitündérnek öltöztem, de félúton elhagytam a szárnyaimat, aztán meg egy kicsit a józan eszemet is, így túl sok kép nincsen, de a többiekről majd teszek fel.
Gabi múlt vasárnap töltötte be huszonnegyedik életévét; szombat-vasárnap ünnepeltünk, ettünk-ittunk, jót mulattunk. Ahogyan az lenni szokott.
Immáron két diák kötött útilaput a lábára, az egyik a Matyi volt...
Naoki meg azzal a feltétellel maradhatott, hogy a term végéig minden nap, minden alkalommal be kell segítenie a mosogatásba.
Ez utóbbival abszolút nem értek egyet, megalázónak tartom, és egyébként sem látom ebben a következetességet... de nem akarom ragozni.
Emiatt kicsit súlyos most a levegő, mindenki megérzi...
Nem csak a dorbézolásról szól az élet, azért igyekszem hasznossá tenni magam.
Múlt szombaton Koppenhágába mentünk; Izrael-Palesztína terítéken, különböző civil szervezetek meg politikusok vonultak fel, hogy megoldást keressenek, vagy legalábbis megmondják az okosat...
A maguk okosát.
Ebből én annyit szűrtem le, hogy szép is meg jó is közelíteni az álláspontokat, de nem vezet ez sehova, szándék ide vagy oda.
A büdös életben nem lesz egyetértés meg béke itt sem.
Azért tanulságos volt, meg persze a szándék...
És a muffin isteni volt.
Ma viszont sokkal elégedettebben hajtom álomra a fejem, már érzem, mert esővel-széllel dacolva felkerekedtünk pénzt gyűjteni menekült kisgyerekeknek. Az akció sikeresnek mondható, s csak páran csapták ránk az ajtót-ők sem olyan nagy erővel.
(Meg mi sem áztunk el, csak kicsit, de azt hiszem, a fázós-önkéntes imázs mégiscsak a mi malmunkra hajtotta a vizet :))
A hétvégém egyébként tökéletesnek mondható, teljes egészében.
Ezt majd eg ymásik posztban, mert nem akarok Hábórú és békét...
Megyek-jövök.
2008. november 4., kedd
go-go-gooo!!!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)

